A szetterek munkájáról

írta: Kasznár Petra

Eredetileg mind a négy szetter fajtát a szárnyas mezei vad felkutatására és jelzésére használták, ennek ellenére sokan tévesen a mai napig abban a hitben élnek Magyarországon, hogy a szetter vízi vadász.
Mielőtt a puskával történő vadászat elterjedt volna, a zsákmányt a vadász hálóval ejtette el. A szetter a megtalált szárnyast egy jellegzetes tartással, megfelelő távolságból jelezte gazdájának, majd ebben a pózban addig maradt mozdulatlanul, míg a vadász oda nem ért a kutya fölé és hálót nem dobott a vadra és a kutyára egyszerre.

---

A lőfegyverek megjelenése után az alapvető feladat megmaradt, a kutyának vadat kellett találnia az adott területen, jeleznie kellett azt, bevárni a vadászt, majd a vad kelésekor helyben maradni. Némiképp megoszlanak a vélemények arról, hogy vajon a szetter feladatai között volt-e eredetileg a vad terítékre hozása is vagy azt másik, erre a célra külön kitenyésztett fajtákkal végezték, mindenesetre manapság a vadászatokon elvárjuk bármelyik vizslafajtától, hogy a meglőtt vadat megtalálja és vezetőjéhez vigye.
A sikeres vadászat érdekében vadásznak és kutyájának hatalmas területeket kellett bejárnia, többnyire nem könnyű terepen, ezért a szetternek kitartónak kellett lennie, mozgása gyors és széles vágta volt, keresése szisztematikus, a teljes területre kiterjedő, orra kiváló! Minthogy a különböző szetterfajták anatómiája némiképp különbözik egymástól, ezért mozgásukban is fellelni bizonyos eltéréseket, de a vágtában történő gyors, széles és szisztematikus keresés a mai napig az összes szetterre vonatkozóan az elfogadott és kívánatos stílus!
A vad jelzésére irányuló jellegzetes póz a „vadmegállás”, de olykor találkozunk az úgynevezett „guggoló” testtartással is, mely szintén elfogadott!
                  
Mivel a kutya a találat érdekében olykor messzire eltávolodik vezetőjétől, nagyon fontos, hogy a vad szagának észlelésekor lopakodva közelítse meg a leendő zsákmányt (ráhúzás), de csak olyan közelre, hogy a vadat ne késztesse menekülésre. Mikor elég közel került a vadhoz, hogy annak pontos helyét jelezni tudja, megmerevedik a már említett „álló” pózban és így várja be gazdája érkezését. A ráhúzásra nem mindig kerül sor, hiszen előfordul, hogy a vad pozíciója, a szél vagy domborzati viszonyok miatt a kutya csak igen közelről érzi meg a vadat, ilyenkor azonnal kifeszül! Előfordul olyan eset is, hogy miközben a kutya gazdáját várja, a madár óvatosan lábon megpróbál biztonságosabb helyre menekülni, ilyenkor a kutya „kiveszi” magát az „állásból” és óvatosan, lopakodva követi a vad szagát, folyamatos kontaktust tartva azzal. Amikor az ismét megbújik, a szetter újból megmerevedik.
Ezután a vadász meglövi a vadat, mely sokszor olyan helyre esik, ahol az ember képtelen lenne azt megtalálni vagy esetleg nem fér hozzá, netán sebzetten menekül. Ezért nagyon fontos, hogy a kutyában legyen elhozási készség és zsákmányszerző ösztön, melyet természetesen tanítással tökéletesíteni kell. Nem kis bosszúság, amikor egy nem kellően felkészített kutya szétrágja a nehezen megszerzett zsákmányunkat. A képzett szetter mindig a gazdája kezébe, lehetőleg ülve és csak az „ereszd” parancs elhangzása után engedi ki szájából a vadat, melynek igen nagy jelentősége van a sebzett szárnyas esetében, ami villámgyorsan kereket oldhat, ha a kutya azt csak ledobja elénk.
Annak ellenére, hogy a szettereket elsősorban a mezei vad felkutatására tenyésztették ki, tudni kell, hogy ezen kívül bármilyen mindenes vizsla feladatra megtaníthatók!
Ilyen például a vízi vad vadászat, ahol a kutyának a lőtt vadat a vízből kell kihozni és gazdájának átadni. Ez nem egy bonyolult feladat, ha szeret apportírozni és úszni, de nem mindig olyan szerencsés, hogy láthatja a víz tetején lebegő kacsát. Számtalanszor előfordul, hogy a nagy növényzettől, nádfaltól nem látni a vízre esés helyét vagy balszerencsénkre a kacsa sebzetten elúszik, ilyenkor a szetternek rendkívül kifinomult szaglását latba vetve kell a kacsa vízen hagyott nyomát, a „spúrt” követni és addig űzni azt, míg meg tudja fogni vagy ismét a vadász puskája elé hajtani.
 
A sebzett vad által menekülés közben hagyott szagnyomának követésére természetesen nemcsak a vízben van szükség, hanem szárazon is, különösképpen, amikor az több száz méter messzire menekül. Ilyenkor a szetter egyetlen esélye, ha a sebzett állat által a földön hagyott nyomott orrával követi, míg megleli majd vezetőjéhez viszi azt.
Bár, mint az angol vizslák általában, a szetter is szereti „magasabban” – a földtől távolabb -  hordani az orrát keresés közben, mint a kontinentális vizslák, ezért sajnos sok kevésbé hozzáértő azt hiszi, hogy így a szetter csapakidolgozása kevésbé eredményes.
Mi sem bizonyítja tévedésüket jobban, mint az a tény, hogy a szetter nagyvad utánkeresésre is jól használható, igaz, talán ez az a fajta munka, ami a legtávolabb áll az eredeti munkájától. Egy jól képzett, fegyelmezett szetter remekül használható a sebzett nagyvad által hagyott vérnyom követésére is.
 
Fontos megemlíteni, hogy, mint minden vadászkutyát, a szettert is minél hamarabb be kell vezetni abba a munkába, amit később elvárunk tőle! A természettel, vaddal való ismerkedést, játékos elhozási gyakorlatokat már kölyökkorban érdemes elkezdeni, amikor a kutya még rendkívül fogékony. Nagyon lényeges, hogy vadászni, csak olyan kutyával tudunk, amelyik megfelelően fegyelmezett, mert egy össze-vissza szaladgáló szetter csak zavarja a vadászatot!
 
Természetesen a vadászkutyák képességeinek, felkészültségi szintjének mérésére hazánkban is, mint a legtöbb országban különböző vizsgákat és versenyeket rendeznek. A szabályok országonként némiképp eltérnek, de a teljesítendő feladatok nagyon hasonlóak.
 

---