Vörös-fehér ír szetter és vörös ír szetter keresztezésének genetikai következményei

Forrás : Peter Millington  - Genetikai albizottság IRWSCGB (Brit Vörös-Fehér Ír Szetter Klub) , 1987 június 7.
Fordította: Mód Éva

Jelen cikk célja a vörös-fehér ír szetterre, mint fajtára, a vörös ír szetterrel való keresztezés által gyakorolt hatás körvonalazása, amennyiben ilyen keresztezés lehetővé válna. Az ilyen keresztezés esztétikai, morális és etikai vonatkozásai túlnyúlnak jelen értekezés keretein, mely írására a bizottság előtt lévő néhány genetikai tény késztetett, felvázolván az esetleges következményekről alkotott szubjektív elképzeléseket.

---

     Maga a fajta, mint ahogy ismeretes Önök előtt is, rendkívül kis számú egyeddel bír és ez a XX. század nagy részében is így volt. Valójában lehetne azzal érvelni, hogy a fajta soha nem volt nagy számú – még népszerűségének csúcsán Írországban sem. Ennek következtében minden valószínűség szerint a fajta kialakulásának hajnalán munka vonalú szetterekkel keresztezték, mely megvédte a virtuális, a fajtától soha nem távol álló, kihalástól. Az 1980-as években tanúsították a legnagyobb érdeklődést a fajta iránt, ekkor volt a legnépszerűbb, ami hűen tükröződött a születési adataiban.
Eddig a dátumig a fajta még nem rendelkezett egy tiszta típussal – ami a génállomány nagyfokú heterozigóta állapotával lehetett összefüggésben, összehasonlítva  mondjuk a nagy britanniai kiállítási vörös ír szetter populációval. Ez utóbbinál a sok generáción keresztüli szelektív tenyésztés vezetett a mai ismert rögzített típushoz (mely inkább homozigóta). Ez a típusra való szelektív tenyésztés csökkenti a génállomány heterozigóta voltát, mely révén a eljövendő generációk egyedeinek a (kívánatos) típustól való eltérésének esélyei csökkennek.
 
Ennek megfelelően a vörös-fehér ír szetter génállománya viszonylag nagyfokú változatossággal bír.
 
Mindazonáltal a génállomány meglehetősen szilárd fogalmat takar; egy fajta meghatározó egyedei azok, amelyekkel tenyésztenek és ennek folytán hozzájárulnak az elkövetkező generáció génállományához. Ezek azok a kanok és szukák, melyek felépítik a tényleges tenyészállományt és az ő szelekciójuk folytán valósul meg a génállomány kontrollja. Egy külső keresztezés hatással van a génállományra, a keresztezésből származó utódok jelentős szerepet játszanak a tenyésztési programban és a ténylegesen kifejtett hatást a másik fajtából kiválasztott egyedek heterozigóta mivoltának foka befolyásolja – a munka vonalú vörös ír szetterek minden bizonnyal nagyobb mértékben heterozigóták, mint a kiállítási vonalú vörös ír szetterek. Minél kevésbé heterozigóta egy egyed, annál erőteljesebb a látható behatás és annál tovább tart a génállomány ismételt stabilizálása.
 
Mivel a fajta állománya kicsi, viszonylag beltenyésztett.  Ez látszólag ellentmondásban van az utolsó ponttal, de ténylegesen mérsékeli a variabilitást és fenntartja a fajtán belüli laza rendezettséget. Mivel a beltenyésztés nem volt magas szinten irányított vagy koordinált, ez idáig az általános hatása kisfokú, azonban nemrégiben találkoztak ennek szélesebb hatású megnyilvánulásával.
 
Manapság a beltenyésztés a legnagyobb kihívás, amellyel számos tenyésztőnek szembe kell néznie.
 
Ez abban tér el a szelektív tenyésztéstől, hogy a legtöbb gén esetében duplázó hatást vált ki, míg a szelektív tenyésztés kevesebb és kevésbé fontos génnél fejt ki duplázó hatást, például a gének ezrei határozzák meg a koponya, annak izomzata, kötőszövete és bőrszövetének növekedését és fejlődését, ezáltal a kívánatos arckifejezés alakulását.
 
Hosszú távon a külső keresztezés szükségessé válhat egy fajta  alacsony egyedszáma miatt kialakuló stagnálástól való megvédéséhez.
 
Egy fajtában a szoros beltenyésztés csekély számú előnye közül az egyik az, hogy érvényre juttatja azokat a géneket, amelyek pld. a PRA, entrópia, epilepszia, stb. előfordulásáért felelősek. Ilyenről még nem érkezett jelentés, ami azt jelentheti, hogy a fajta mentes ezektől a génektől, azonban a külső keresztezés engedélyezésével, megnő annak az esélye, hogy ezek véletlenszerűen belekerülnek a fajtába.
 
Eddig a külső keresztezés szélesebb körű hatásaira koncentráltam, amelyek olyan tulajdonságokat befolyásolhatnak, mint a típus, a felépítés, temperamentum, egészség és munkaképesség, melyeket alapvetően sok száz vagy több ezer gén határoz meg. De a szőrzet színét, a fajta egyik jellegzetességét, kevesebb gén határozza meg és amelyet a külső keresztezés nagyban befolyásolna. A vörös – fehér jegyeket két egymástól független faktor határozza meg. A legnagyobb mértékben befolyásoló az S sorozatú gén, mely „módosító faktorral” is bír. Az S sorozató gén határozza meg a vörös szín eloszlását az egyed testfelületén – az S sorozat domináns formája a „színtelen” (fehér) hiánya, mely az egyszínű kutyánál, pld. az ír szetterben, recesszív formában jelenik meg.
 
A sorozatban ténylegesen 3 genetikailag eltérő fehér szín arány jelenik meg, de jelen jelentés céljaként, a fajtánk szőrzetének színes részét meghatározó formára koncentrálok csak – mely az „sp” tarka szín. Az „S” sorozat génjei a normál Mendel féle öröklődés törvényeket követik.
A vörös ír szetter egyszínű és az is volt hosszú éveken keresztül (amíg nemrégiben nem keresztezték a vörös-fehér ír szetterrel) and feltételezhetően genotípusban SS – „tisztán” vörös.
A vörös-fehér ír szetter, lévén több színű, spsp genotípusú – „tisztán” vörös és fehér.
A keresztezésből származó utódok a vörös ír szetter szülőtől kapnak egy S a vörös-fehér ír szetter szülőtől egy sp gént, ezáltal az első generáció (F1) összes kölyke Ssp lesz és közöttük feltűnik majd az egyszínű, tehát vörös egyed, mivel a vörös szín domináns, azonban rejtve hordozza majd a tarka színért felelős gént is.
A nehézségek akkor kezdődnek, amikor az F1 generáció egyedeit visszatenyésztik a vörös-fehér ír szetterre – mivel Ssp gént hordoznak, ezért akár az S, akár sp génjüket is átadhatják az spsp szülőpárjukkal. Ezért az F2 generáció genetikailag tisztán spsp vörös-fehér lesz, vagy Ssp genetikaliag egyszínű vörös, recesszíven hordozva a tarka színért felelős gént. A tipikus vörös-fehér tarka mintázatra szelektálva és nem vonva tenyésztésbe az F2 egyszínű egyedeit, az S gén az F2 almoknál marad átmenetileg a génállományban és lévén domináns, könnyen kontrolálható és kiirtható. 
A „módosító faktorok” könnyen elködösíthetik a kérdést; mindazonáltal nagymértékben véletlenszerűen befolyásolják a jegyek tényleges mintázatát (a foltokat a fejre és a törzsre korlátozva). Úgy tűnik, nincs öröklődés menetükben tiszta minta, így az erősen foltos szülők kevesebb folttal rendelkező utódokat produkálhatnak. Sőt mit több,  genetikailag tarka spsp egyednek jelöletlen vörös külső megjelenést adhatnak át – fehér szín csak az arcorri részen és a lábszárak alsó részén jelenik meg, stb. Ezek a faktorok szintén befolyásolhatják az egyszínű egyedeket, a tisztán vörös ír szettereknél megjelennek a fehér ujjak, foltok és csillagok, stb. Szóval szinte lehetetlen megkülönböztetni egy tarka spsp több módosító faktort hordozó egyedet egy Ssp egyszínű, kevesebb módosító faktort hordozó egyedtől – mindkettő megjelenésében nem megfelelő színű vörös ír szetter.
 
Hivatkozok a „Három éves tenyészprogram – 1988 – 1990” 4. bekezdésére:
„A vizsgáló bizottság két tagjának minden kölyköt hét napos korukig , majd tizenkét hetes és hat hónapos korukban kell megvizsgálnia…”
 valamint az 5. bekezdésre
„a bizottság bármely tagja által ’nem megfelelőnek ítélt’ almokból , vagy almok egy részéből származó egyedekkel nem szabad tenyészteni.
A ’nem megfelelő’ olyan kölyköket jelent, amelyek nem megfelelő formájúak, nem megfelelő a típusuk, amelyeknél a fehér szín nem megfelelő arányban van jelen a szőrzet színében, vagy bármely egyéb módon nem megfelelőnek ítélték”
(Míg a külső keresztezés célja a fajta munkaképességének javítása, a kölykök ily fiatal életkorban való kizárása, mielőtt még munkaképességükről tanúbizonyságot tehettek volna, célszerűtlennek tűnik.)
Úgy érzem ez kivihetetlen és félrevezető. Kizárólag csak a módosító faktorok által eredményezett jelölésekre való összpontosítás a kevesebb módosító faktorok rögzítésére irányulnak (ami hosszabb távon a kevéssé foltos egyedekből álló fajta állományhoz vezetne), ahol valójában az összes F1 egyed ugyanazzal a genotípussal rendelkezik a tarkáékat tekintve. Ez a (külső keresztezés)rendszer alapvető gyengesége, amely a fajta génállományának potenciális kiegészítésének szükségtelen csökkentését eredményezné. Az utódok szelekciójára az F2 generációban van szükség, ahol az S gént kell kiszelektálni, ahol csak lehet.
A külső keresztezés előnyös lenne, ha a fajta összes jellemzőjének figyelembevételével történne, mintsem csak egy tulajdonságára, azaz „a munkaképességére”, ebben az esetben kizárva minden egyéb fontos tulajdonságot, mint a temperamentum és a felépítés.